A tündér szó, angolul „fairy”, eredete a latin „fata” (sors, istennő), illetve az ófrancia „fay” (varázslat, bűbáj) szavakra vezethető vissza. Tehát mindenképpen olyan felsőbbrendű, halhatatlan lényre utal, aki emberfeletti varázserővel rendelkezik. A meséken kívül sok néphit- és mondavilágában léteznek, de legerősebben Írországban és a Balkánon maradtak fenn.

A tündérek kedvelik a zöld színt, az énekeket és muzsikát. A 17. század végén egy skót pap, az aberboyle-i Kirk tiszteletes írt egy traktátust a következő címmel: "A titkos állam; avagy esszé azoknak a földalatti és (jobbára) láthatatlan lényeknek a természetéről és tetteiről, akiket eddig faun, tündér és más efféle néven ismertek a skót síkságon; leírásunk a kettőslátók beszámolóján alapszik."
1815-ben Sir Walter Scott nyomtatta ki a kéziratot. Kirk úrról az a hír járja, hogy elraboltáka tündérek, amiért felfedte titkaikat.
Azt szokták mondani, hogy a másodrangú isteni lények közt a tündérek a legnépesebbek, a legszebbek és a legemlékezetesebbek.
Nem kötődnek sem egyetlen vidékhez, se egyetlen korhoz. A régi görögönél, az eszkimóknál, s az indiánoknál egyaránt találunk olyan történetet, amelyben elnyerik a hősök e fantasztikus lények szerelmét. Veszedelmesek persze az efféle kalandok; ha egyszer a tündér vágyai teljesülnek, akár halálba is küldheti a szeretőit.
Skóciában azt tartják róluk, hogy a föld alatt élnek, s ott tartják fogva a gyerekeket és a férfiakat. A néphit szerint egykor a tündéreké volt a földből előkerülő, sok kőkori nyílhegy, így csalhatatlan gyógyerőt tulajdonítanak nekik.
Az írek szerint régen, amikor az ember még közelebb állt a természethez, a tündérek együtt éltek az emberekkel. Ekkor a tündérek óriások voltak, majd ahogy az emberek egyre inkább kizsákmányolták a természetet, törpévé váltak, és a föld alá menekültek. A föld alatt tündérösvények mentén közlekednek, amelyek tündérbokrok közelében húzódnak, mint a kökény, galagonya vagy a mogyoró. Írországban még ma is látni „tündérdombokat” (sidhe), melyeket egy-egy tündérkirály - és királynő ural. Az év egy bizonyos napján előbújnak, de általában nem láthatják őket az emberek, csak azok, akik szépen tudnak zenélni. A monda szerint a tündérek hozták magukkal a hárfát még amikor istenek voltak, de mivel táncolni jobban szerettek, mint zenélni, így a zene tudományát később az emberekre hagyták.
A Balkánon élő tündérek betegségeket, és egyéb kellemetlenségeket okozó negatív alakok voltak. Az emberek féltek tőlük, ezért nem is merték a nevükön nevezni őket, nehogy haragra gerjedjenek. A balkáni tündérek általában a tavaszi és koranyári pogány ünnepeken jelentek meg az emberek között, de olykor vihar vagy forgószél formájában is előfordultak.

Sokféle elmélet létezik, amely szerint a tündérek valamilyen formában ma is léteznek, és minket, embereket segítve vagy gátolva, köztünk élnek. A világot Jin és Jang erők egyensúlyaként tekintő elmélet szerint a Jang világa a pozitív energia forrása. Erre a világra hangolódtak a természet szellemei, és a tündérek is. Bennük testesül meg a természet intelligenciája, és az ő feladatuk minden életfolyam irányítása.

Egyes nézetek szerint nem lehet olyan egyszerűen csoportosítani a tündéreket, hogy jók vagy rosszak, mert legalább annyiféle tündér létezik, ahány fajta ember. Legismertebbek a manók, koboldok, goblinok, gnómok, trollok, elfek, szilfek vagy pixie-k. Lehetnek szorgalmasak, félénkek, szemtelenek, de vannak köztük morcos, ellenséges fajták, akik nem szeretik az embereket, csak a kincsüket akarják. Ezek a kis, zöld lények a koboldok. Vannak segítőkész, védelmező tündérek is, például a manók, akik erdőkben, fák között élnek, vigyázva azokra. Ha egy fát nehéz kivágni, az azért van, mert egy manó védelmezi.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése