Vámpírgyerekek

Tűhegyes szemfoga van, kerüli a fényt és Cullennek hívják - a rajongók talán máris rávágják a hollywoodi vámpíros film címét: Alkonyat. Ez azonban a valóság egy brit család két gyermeke, George és Simon Cullen számára. Természetesen nem vámpírok, hanem egy ritka betegségben, a hipohidrotikus ectodermális dysplasiában (HED) szenvednek.

A betegség tüneteit áttekintve még az is elképzelhető, hogy az egész vámpírlegenda HED-betegektől indult el. George és bátyja, Simon nem tud izzadni, bőrüket óvni kell a közvetlen napfénytől és jó néhány foguk hiányzik - szemfoguk viszont különösen hegyes-csúcsos, éppúgy, mint ahogyan a filmben Drakulától láthattuk. A betegség öröklődik, de elég ritka, előfordulási aránya egy a hétezerhez.

"Elég csúnyán néznek ránk az emberek általában" - meséli Simon. "De a gyerekek inkább viccesnek tartják, a barátaim szerint pedig egyenesen menő a betegségem. Mindig azzal nyaggatnak, hogy változtassam meg a nevem Edwardra, és akkor úgy hívnak majd, mint az Alkonyat-fílmek főhősét" - teszi hozzá.
"Régebben az emberek azért bámulták meg őket, mert olyan sápadtak. Egy hölgy egyszer még azt is megkérdezte, leukémiások-e. Aztán mikor bemutatták az Alkonyat című filmet, egyszerre viccesnek kezdték tartani, hogy minket is Cullennek hívnak" - meséli a fiúk édesanyja, a 45 éves Mandy. "Persze van benne valami. Két fiunk van, akik nem mehetnek a napra, és a szemfoguk nagy és hegyes - kicsit tényleg olyan, mintha vámpírok lennének" - teszi hozzá.

"Terhességem Simonnal teljesen normális volt, a szülés is rendben ment. Pár órával később azonban a hőmérséklete csökkenni kezdett, ezért a nővér melegítő lámpa alá tette. Nem sokkal később hólyagok jelentek meg a karján és a szeme körül. Olyan volt, mintha leégett volna a bőre" - mondja Mandy.

Aztán pár hónapos korában megfázott - ez mások számára csupán kis kellemetlenség, de a HED-betegek számára akár halálos is. "Testhőmérséklete egyre csak emelkedett. Nem tud izzadni, így nincs hőleadása sem. Kezdetben hűtőfürdőt alkalmaztunk, de hatástalan maradt, így bevittük a kórházba" - részletezi Mandy. Ekkor gondoltak rá először, hogy Simon a ritka betegségben szenved, és nem sokkal később igazolták is a gyanút. 

Mandy 18 hónappal később újra teherbe esett, és bár szülészorvosa figyelmeztette, hogy a csecsemő szintén HED-ben szenvedhet majd, az anya vállalta a kockázatot. "Simonnal végül egészen jól elboldogultunk, szóval nem nagyon aggódtunk miatta. Amikor kiderült, hogy George is beteg, már tudtuk, hogyan kell gondozni a HED-del élő gyermekeket" - mondja az asszony.

Simon és George életéből kimarad a sport, mert szervezetük már ettől is túlhevülhet, helyette videojátékokkal töltik el az időt. Nagyon kell vigyázniuk, ha napra mennek: erős fényvédő krémmel kenik be az arcukat, és még télen sem maradhat el a napellenzős sapka és a napszemüveg. Simonnak ötéves koráig egyetlen foga sem nőtt - a szemfogakat leszámítva, George szerencsésebb, számára nem jelent akkora gondot a táplálkozás. Simon azonban például nem tudja megrágni a húst, legfeljebb csak a virslit. Szülei azonban bíznak benne, hogy ezen a téren is tudnak segíteni idősebb fiukon.

"Csontátültetésre várunk" - magyarázza az anya. "A lábából kivesznek majd egy darabot, amit az álkapcsába ültetnek, és műfogakat is kap majd. Fájdalmas beavatkozás lesz, de később majd úgy tud mosolyogni, mint az összes többi gyerek."

Sucuriju, az óriás anakonda

Két óriáskígyó vetekszik a legnagyobb kígyó címéért, a kockás piton (Python reticulatus) és a zöld anakonda (Eunectes murinus). A tudomány döntetlent hirdetett, hiszen az eddigi hitelesített adatok alapján a leghosszabb az ázsiai pitonfaj, a legnagyobb tömegű pedig a nem sokkal rövidebb anakonda. A hivatalos Guinness-rekordot egy 1912-ben lőtt kockás piton tartja a 10 méterével. 2003-ban lábra kapott egy hír, hogy egy meglehetősen primitív indonéz állatkertben (Curugsewu falu, Jáva szigete) egy Szumátrán fogott óriást mutatnak be a közönségnek, amely 14,85 m hosszú és 447 kg súlyú. Újabb mérések azonban azt sejtetik, valami probléma lehetett a mértékegységekkel, mert az állat csak 6,4 méteresnek bizonyult.

Azonban, ha igaznak bizonyul is ez a hír, még ez a hatalmas piton is messze elmarad azoktól a hatalmas anakondáktól, amelyekről a rémtörténetek regélnek Amazóniában. A helyiek óriás sucurijunak nevezik az anakondára emlékeztető, de annál nagyobb kígyót.

Az első európai felfedezők, spanyolok és portugálok nem különleges állatokat kerestek a végeláthatatlan esőerdőkben, hanem a legendás Eldorádót. Azonban csak az előbbiekre bukkantak, köztük egy általuk matora-nak, vagyis bikaevőnek nevezett óriás kígyó hírével tértek vissza, amely 25 méter hosszúra is megnő.

George Gardner 1846-ban, Brazília belsejében talált egy döglött óriáskígyót, amelyet 10 méter hosszúnak mért. Ez nem tűnik lehetetlennek, bár azóta sem hitelesítettek ekkora anakondát.

A fantáziadús történeteivel magának kétes hírnevet szerző Pery Fawcett őrnagy 1907-ben találkozott egy hatalmas anakondával az Amazonason, a Rio Negro torkolata közelében. A szerinte 19 méter hosszú kígyót meg is lőtte, mikor az a partra igyekezett mászni. Az őrnagy hallott már az általa látottnál nagyobb példányokról is, például egy 24 méteres egyedről, amelyet a Rio Paraguaynál ejtettek el – állítólag.

1920-as években Victor Heinz atya látott hatalmas, kb. 25 méteres anakonda szerű kígyót Obidos közelében. Később még egyszer látta a kígyót, amely majdnem felborította a motoros bárkáját a Rio Piaba-n.

1923-ban F.W. Up de Graff látott a kenuja alatt a vízben egy óriáskígyót, amelynek hosszát 15 méteresre becsülte.

1933-as években a brazil-kolumbiai határbizottság egy 30 méteres egyedről számolt be, amelyet géppuskával lőttek agyon, majd le is fotózták. A közel 7 méteres fejét is csak négyen tudták megemelni.

1944-ben egy 11,5 méteres anakondát lőttek az Orinoco partján. A geológiai expedíció résztvevői otthagyták a döglöttnek vélt állatot, és mire visszatértek, annak hűlt helyét találták. Az adat hitelességét ezért vitatják, bár a mérőeszközök itt biztos pontosak voltak.

1947-ben Serge Bonacase számolt be a sucurijuval való találkozásáról. Húszan is látták a szerinte 21 méteres kígyót, amelyre össztüzet nyitottak, „eredmény” nélkül.

A pernambuco-i (Brazília) Diario napilap 1948. január 24. számában közölt le egy fényképet, a következő főcím alatt: „Az anakonda súlya 5 tonna volt”. A fotón meszticek által fogott óriás anakonda látható. A kígyót akkor fogtak el, mikor éppen egy fél bikát emésztett a folyóparton. A helyiek a nyakánál fogva kikötötték, úgy vontatták le Manausba. A fényképet készítő banktisztviselő lemérte: az állat 40 méter, átmérője 80 cm volt!

Négy hónappal később a riói Noite Illustrada közült egy fotót egy óriáskígyóról, amelyet a katonák ejtettek el géppisztollyal a Dyapock folyóban, és 35 méteres volt.

A herpetológusok azonban egyik fotót sem fogadták el bizonyítékként, szerintük csak „normál nagy” méretű anakondák láthatók azokon. A kétkedésük nem véletlen, hiszen a fotókon nem látszik olyan tárgy, objektum, amelyekhez viszonyítani lehetne a kígyók hosszát.

Raymond Maufray 1949-es naplójában egy 23 méteres kígyó elejtése szerepel a chavantes indiánok földjén. 1954-ben a brazil hadsereg járőre állítólag 37 méteres példányt lőtt agyon.

Jeremy Wade 1995-ben számolt be Dorgival Sabino történetéről, aki Manaus városában, a Rio Negro partján látta az óriás anakondát, amely 20 méteres volt, rendkívül hosszú fogakkal és szarvakkal rendelkezett. Amarilho Vincente de Oliveira a Rio Purus mentén szintén látott egy szarvakkal rendelkező óriáskígyót, 1977-ben. Wade kutatása során felkereste az említett területet, de további szemtanúkon kívül nem talált semmit. Egy halász testvérpár látott egy kígyót úszni a folyóban, úgy, hogy a feje fél méterre is kiemelkedett a vízből. Később az egyikük talált is egy koponyát és bordákat, amelyek alapján Wade 9 méteresre becsülte az állatot. Egy másik helyi egy méteres bordákról számolt be, azonban ez már hatalmas, 45 méteres hüllőt feltételezne…

1995-ben Grace Rebelo dos Santos botanikus júniusban és decemberben vélte úgy, hogy egy-egy óriási kígyóval találkozott, bár magukat az állatokat teljes nagyságukban nem látta.

Nemcsak Dél-Amerikában figyeltek meg óriási kígyókat. A belga Van Lierde őrnagy helikopterrel repült Katanga felett (Kongó vidéke) 1959-ben. Hirtelen egy óriási kígyó emelkedett fel, mintha meg akarná támadni a repülő szerkezetet. A pilóta feljebb emelkedett, és több fotót is készített a szörnyről. Zoológusok is megvizsgálták a fotókat, és arra a megállapításra jutottak, hogy a kígyó 12-15 méter hosszú lehet.

A kétkedők továbbra is az egyértelmű bizonyítékokat hiányolják, se koponya, se bőr nem bizonyította eddig ekkora kígyó létét. A sucurijuban hívők az esőerdők szinte járhatatlan voltára hivatkoznak, ahol egy ekkora állatot lehetetlen preparálni, nemhogy kicipelni. Mindenesetre a New-York-i Zoológiai Társaság már régóta vár arra, hogy az általa felajánlott 5000 dolláros jutalom fejében valaki bemutassa egy 10 méternél hosszabb kígyó bőrét. Eddig még senki sem jelentkezett… Mindenesetre a mítosz tovább él, amelyet most már Hollywood is erősít, két – amúgy elég gyengécskére sikerült – filmmel, az Anakonda 1-2-vel.

Olgoi-Khorkhoi vagy Worm

A Góbi-sivatag kietlen, szélsőséges éghajlatú tájain él állítólag egy egyedülálló és gyilkos féreg. A bennszülöttek Olgoi-Khorkhoi néven említik, de ismeretes, mint Mongolian Death Worm, vagyis mongol halálféreg is. A 120-150 centiméter hosszú féreg színe a szemtanúk leírása szerint sötétvörös. A tehénbélhez hasonló állat a nap legnagyobb részét a föld alatt tölti.

A legfélelmetesebb tulajdonsága állítólag az, hogy rendkívül erős mérget képes köpni, így távolról is halálos veszélyt jelent. A nomád pásztorok szerint a kiköpött sárga nyálka úgy mar, mint a sav. Sőt, elterjedt, hogy elektromossággal is öl, akár még egy tevét is képes így leteríteni.

 

Az élménybeszámolók alapján sokan egy eddig ismeretlen kétéltű-, vagy földben élő hüllőfajt gyanítanak. Van, akik szerint egy köpködő kobrafaj lehet a rejtély magyarázata. Az elektromosság keltése, illetve az erős áramütések fegyverként való használatát eddig csak vízi állatoknál figyelték meg. Feltételezhető, hogy az állatok félelmetes híre okozta rémület következtében ruházzák fel ezzel a fegyverrel a megfigyelők. Az európai foltos szalamandra is hasonló félelmet ébresztett a középkori emberekben, Szudánban még ma is olyan veszedelmesnek tartanak egy ártalmatlan homoki kígyót, hogy annak még érintését is halálosnak veszik. Talán hasonló félelmek gerjesztik az eddig ismeretlen lény rosszhírét is.

Pterosaurus

1976-ban Texasban Arturo Padilla rendőr szokásos járőrözését folytatta, amikor váratlanul szokatlan jelenséget pilantott meg a fényszórója előtt. Úgy tűnt egy hatalmas madár volt és nem sokkal később rendőrtársa is látta az állatot.

Röviddel később Alverico Guajardo helyi lakos, furcsa neszt hallott az udvara felől, s amikor kinézett az ajtón egy óriási, fekete madár állt tőle nem messze. "Olyan volt, mint egy madár, de mégsem az volt - mondta. - Egy állat egy másik világból."

Hamarosan a televízió képet is közölt az állítólagos állatról, melyet legalább két méteres hosszúságúnak hittek. Nagy jutalom reményében hajtóvadászatot hirdettek. Ahogyan terjedt a hír, a Texasi Park- és Vadvédvédelmi Egyesület attól tartott, hogy majd olyan madarakat is kilőnek tévedésből, melyek védelem alatt állnak.

Eközben sorra érkeztek a beszámolók. Egy tanár például, aki maga is szemtanú volt, négy méteresre tagsálta a szárnyak fesztávolságát és az iskolai könyvtárban úgy azonosította, hogy kihaltnak hitt ősállatról van szó, az ún. pterosaurusról.

A madárszerű ragadozó a hüllők családjába tartozott és 65 millió évvel ezelőtt élt. Ezek voltak az első repülni tudó állatok, melyek rendelkeztek csigolyákkal. Hártyás szárnyuk a nyakuktól egészen a bokájuk vonaláig feszült ki, végtagjaik elcsökevényesedett ujjakban végződtek, tollazatuk nem volt. Egy ilyen kifejlett lény fordulóköre mintegy húsz méter lehetett. 

 

Érdekes módon nemcsak Texasban láttak hasonló állatokat. 1923-ban egy író, bizonyos Frank Melland, aki Észak-Rhodesiában dolgozott Afrikában, könyvében egy különös repülő lényt említ meg. A madarat az őslakók kongamatonak nevezik. Szárnyai fesztávolsága 4-7 méter között, csőre fogakkal van tele. Melland képeket mutatott a pretosaurusról a bennszülötteknek, s ők kivétel nélkül a kongamatonak azonosították be.

1942-ben R.S. Pitman szintén említést tett eről a ritka lényről. "A legcsodálatosabb ebben a madárban az, hogy olyan, mintha egyszerre lenne madár s denevér. Gigantikus mérete pedig az őskori pterodactyluséval vetekszik." 

Wendigo

Wendigo
,,A Weendigo betegesen sovány volt, szikkadt bőre szorosan tapadt a csontjaira. Az arcszíne a halál hamuszürkéje és a szemei mélyen lapultak üregeikben. A Weendigo úgy festett, mint egy csontváz, ami épp most kelt ki a sírból. Az ajkai cafatosak és véresek. A Weendigo a hús rothadásából kelő megtestesült tisztátalanság és nyomorúság."

Bár közel ötven különféle megnevezését ismerjük (Windigo, Weendigo, Wheetigo, Windago, Windiga, Witiko, Windikouk, Wittikka, ween dagoh ), kijelenthetjük, hogy ezek mind ugyanazon lényt takarják.

Mi a Wendigo valójában?
 
 A Wendigo nagy szellemi erővel bíró, ám gonosz természetefeletti lény (manitou). Az Észak Amerikában és Kanadában élő Algokin indiánok hitvilágának részét képezi. Olyan lény mely egykoron ember volt, ám a kapzsiság és az önzés hatására elveszítette uralmát maga felett, önkontroll hiányában pedig képtelen elérni a kielégülés állapotát. Ezért a Wendigok állandóan éhessek s még a gyilkolás sem képes őket kielégíteni. Wendigová válhat egy ember akkor is, ha egy sámán megátkozza vagy álmában megszállja egy Wendigo szelleme. A Wendigo mítosz erős hatással bírt azon törzsek életében melyek kultúrájának részét képezte, jelentős szerepe volt a mérsékletes életmód betartásában. Minden, a Wendigo-mítoszt is magába foglaló kultúra osztja a nézetet, miszerint egy ember akkor is átváltozhat, ha részt vesz kannibalizmusban. Ilyen eset leginkább olyan helyzetben fordulhatott elő, mikor egy adott személy olyan szituációban, krízishelyzetben találta magát, mikor az éhezés okán rákényszerült a kannibalizmusra. Az átváltozást vagyis a kannibalista tettet követően az adott ember Wendigová változik és folyamatos késztetést érez az emberi hús fogyasztására. Egyes indián törzsek szerint egy Wendigo minden egyes elfogyasztott áldozatával arányosan nagyobb és nagyobb lesz, így sosem lakhat jól, ezért szinte állandóan éhezik. Más források a Wendigot a következő módon írják le: ,, a lény erősebb, mint egy medve, magasabb hat méternél is, úgy fest, mint egy járkáló holttest, a szaga, akár a rothadó hús. Gyorsabban fut bármely emberi lénynél, hosszú, lebegő haja mögötte száll, néha tüzet lehelhet, míg a szíve jégből van. Bár tud beszélni de leginkább csak sziszeg, vagy üvölt. A jeges szelekkel repül és jár a vízen, anélkül, hogy elsüllyedne."

A Windigo-pszichózis

A „Wendigo-pszihózis”, vagy a „Witiko-pszihózist olyan mentális betegség, melynek tünetei kultúrális hatások nyomán jelentkeznek. Feltűnését különböző észak amerikai indián csoportoknál jegyezték fel. A pszichózis, melyet a modern tudomány a paranoia egyik formájaként jegyez le, általában olyan családoknál jelentkezett, melyek a nagy téli havazások idején elszigetelődtek a külvilágtól, képtelenek voltak élelmiszerhez jutni, s így éheztek. Kanadában főként a Nagy-tavak környékén jegyeztek fel ilyen eseteket.


Tünetei:

étvágytalanság, émelygés, hányás, letargia. A későbbiekben agresszió, erőszakos viselkedés. Az ebben a betegségben szenvedők a környezetükben lévőkent inkább tekintik élelemforrásnak, mintsem személynek, s ez egyre inkább fokozódik, mígnem az illető gyilkosságra végső esetben (bár a betegség jellemző tünete az ettől való kóros rettegés) kannibalizmusra vetemedik. A Windigo - pszichózissal kapcsolatos egyik leghirhedtebb történet (Elég nyomasztó, talán, mert bizonyítottan megtörtént. Ezért csak akkor olvasd, ha elbírod az ilyesmit.) 1879 tavaszán egy Swift Runner nevű albertai prémvadász egymagában sétált be St. Albert beli katolikus misszióba, állítva, hogy családjának tagjai mind elhunytak a hosszú, kemény tél során. A helyi pap azonban kételkedni kezdett a férfi szavában, aki bő 90 kg-ot nyomott és fizikálisan egyáltalán nem tűnt megviseltnek, ugyanakkor rémálmok gyötörték, ordítva ébredt az éjszaka közepén. Mikor az atya rákérdezett, Runner azt mondta, úgy érzi megszállta őt álmában egy Wendigo szelleme, ám ennél többet nem közölt. A misszió azonban jelentette kétségeit a Fort Saskatchewan-i rendőrségnek, akik visszakísérték Runnert ő és családja egykori táborhelyéhez az Edmontonhoz közlei erdő szélére. Ám a táborhoz érve megrázó felfedezést tettek. A területet csontok borítottak, köztük emberi hús, vér és hajmaradványok hevertek. Némely nagyobb csontot formára faragták és a velőt kiszívták belőlük. Runner végül bevallotta, hogy egyes családtagjait agyonlőtte, másokat feldarabolt egy baltával egyik lányát pedig egy övvel fojtotta meg. Azt is bevallotta, hogy egyik fiának testéből még azelőtt evett, mielőtt a gyermek meghalt volna. Runnnert Fort Saskatchewanban kötél általi halálra ítélték. Kivégzése előtt a következőket mondta Hippolyte Leduc atyának:

,, I am the least of men and do not merit even being called a man."
,, A legkevésbé ember vagyok, és nem érdemlem, hogy embernek nevezzenek."

Swift Runnnert sokan sok mindennek gondolják és nevezik. Főként azért, mert az alig 40 km-re lévő Hudson Bay Compay postahivatal rendelkezett élelmiszer segéllyel, melyhez lehetőségük lett volna hozzájutni. Mielőtt egyszerűen gyilkosnak neveznénk, gondoljunk bele, valójában egy szörnyű mentális betegség volt az, ami a férfit a tette elkövetésére késztette.

Molyember

A molyember mibenléte, mint olyan, aránylag friss "legenda". Legelőször a nyugat-virginiai Point Pleasant-ben látták az 1960-as évek végén. 1966 novemberében egy robbanószergyár melletti autópályán látszólag minden cél nélkül, oktalanul támadt az arra járókra. A szemtanúk hatalmas szárnyakkal suhanó, szőrös, vörös szemű lényként írták le.

Legemlékezetesebb tette a városi híd lerombolása volt 13 hónappal az első megjelenése után. A katasztrófában 46 ember halt meg.

Egy hűvös, őszi éjszakán 1966 novemberében, a West Virginiában található Point Pleasant északi részén lévő TNT gyárnál két fiatal pár éppen leparkolt, amikor ráébredtek, hogy nincsenek egyedül. Amit azon az éjszakán láttak, minden idők egyik legnagyobb rejtélyévé nőtte ki magát, ezért alakult meg az ún. Molyember Szövetség. A rejtély olyan világméretű jelenséggé nőtte ki magát, melynek nyomán kíváncsi emberek milliói teszik fel kérdésüket: Mi is történt valójában? Mit is láttak valójában az emberek? Látta-e azóta valaki?

Még mindig megmozgatja a világ kíváncsiságát a A  Point Pleasanti Molyember rejtélye.”

A történet

1966 november 15-én éjszaka 5 fiatal, Roger és Linda Scarberry, Steve és Marry Malette valamint unokatestvérük, Lonnie Button egy még a második világháború idejéből hátramaradt TNT gyár területére húzódtak le kb. 15 km-re a West Virginiában található Point Pleasant városától. Egy régi generátorépület mögött két vörösen izzó fénypontot véltek látni. Elmondásuk szerint, a pontok egy hatalmas állat vörösen ragyogó szemei voltak. A lényt emberformájúnak, ám jóval magasabbnak írták le, közel két méteresnek, melynek hátából óriási szárnyak nőttek ki. A halálra rémült fiatalok a 62-es számú főútra hajtottak, közel 160 km/h-val haladtak, ám a  kriptid üldözőbe vette őket.

Elhagyva a főutat, a közeli, Point Pleasantbe vezető hídon meglátták; vélhetően ugyanazt a lényt mely korábban a nyomukban volt. A szerzet széttárta hatalmas szárnyait és a kocsi fölé repült, egészen a városhatárig követve a járművet. A rémült tinédzserek egyenesen a Mason County törvényszék épületéhez hajtottak, ahol előadták a történteket Millard Halstead rendőrfőnök-helyettesnek. A helyettes később így nyilatkozott az esettel kapcsolatban:

,, Ismertem ezeket a gyerekeket egész életükben. Sosem keveredtek bajba és azon az éjjelen valóban rémültek voltak. Komolyan vettem őket.”

A helyettes, Roger Scarberry kocsiját követve visszatért a fiatalokkal a régi Ordanance Művekhez, de a furcsa lénynek semmilyen nyomát nem látta.

Ugyanakkor egyes források szerint az éjszaka további részében a Scarberry házban poltergeist tevékenységet tapasztaltak és többször is látták a lényt.

Newell Partridge, helybeli mezőgazdász is furcsa jelenségeket tapasztalt. Televíziója azon az éjjelen meghibásodott, azonban az interferencia, mely megzavarta az adást meglehetősen szokatlannak tűnt. Ugyanekkor Partridge kutyája, Bandita égtelen ugatásba kezdett. A férfi egy elemlámpával lépett ki a házból és megrökönyödve látta, hogy a kutya, a háztól kb. 45-50 m-re egy hatalmas méretű, vörösen izzó szemű lény körül köröz. Miután hiába hívta az állatot, Partridge ijedtében úgy döntött, visszamegy a házba a puskájáért. Azonban olyannyira megrémült, hogy hajnalig nem mert kijönni a házból. Bandita eltűnt, ahogyan a lény is, melynek semmiféle nyoma nem maradt.

Azonban a kocsiban ülő fiatalok állítása szerint a lény hídon való megjelenésekor, a hídon egy kutya tetemét látták heverni, mely korábban nem volt ott. Partridge úgy véli, hogy Bandita tetemét láthatták.

A következő nap

November 16-n felfegyverzett városiak egy kisebb csoportja átkutatta a TNT gyár területét, a Molyember nyomait kutatva.

Ugyanezen a napon Mr és Mrs Wamsley, csecsemő lányával Teenaval, valamint Mrs Benett-tel barátaikhoz igyekeztek kocsival. Thomasék a TNT gyárhoz közel fekvő, egykor dinamit tárolására használt betonkúpok, ún. igluk szomszédságában álló kis házban laktak. A látogatók éppen visszafelé igyekeztek a kocsihoz , amikor a jármű mögött megjelent a lény. Mrs Benett elmondása alapján úgy tűnt, mintha a földön feküdt volna és onnan emelkedett  volna fel. A nő leírása szerint óriási, szürkés teremtmény volt vörösen izzó szemekkel. Mialatt Wamsey a rendőrséget riasztotta, a lény megállt a tornácon és az ablakon keresztül bámulta a házban rettegő embereket.

November 24

Ezen a napon 4-n vélték látni a lényt, amint átrepül a TNT gyár területe felett.

November 25

Thomas Ury rémülten rohant a Point Pleasantben található serifirodába, hogy bejelentse, miközben a város felé autózott a 62-es főúton, az út mentén elterülő földön egy lényt vélt látni, melynek vörös szemei voltak. A teremtmény kitárta szárnyait, majd elrepült.

November 27

Vasárnap a 18 éves Connie Carpenter a templomból hazafelé tartva Point Pleasant és New Haven között egy emberformájú, szürke, kb. 2 méter magas lényt vélt látni, melynek szemei vörösen ragyogtak. A hátán lévő szárnyait kitárta, fesztávolságuk a 2,5-3 métert is elérte. A kriptid ezt követően, anélkül, hogy szárnyait mozgatta volna, felemelkedett a földről majd egyenesen a kocsi felé repült, megakadályozva, hogy a nő beindítsa azt. Carpenter bevallása szerint a lény vörös szemei szinte hipnotikus hatással voltak rá.

1967-ben még több alkalommal jelentették, hogy látni vélték a Molyembert.

Silver Bridge

1967 december 15-n a Silver Bridge, mely 1928 óta állt, az esti órákban leszakadt. Az eset 46 ember életét követelte. Az alumínium festéséről elnevezett láncszerkezetes híd mely Point Pleasant valamint Gallipolis városokat kötötte össze, a későbbi nyomozás alapján egyetlen gyári hibás elem miatt szakadt le.

A Silver Bridge-nél töténtek nyomán szárnyra kapott legenda szerint a Molyemberek minden nagyobb katasztrófa előtt feltűnnek, hogy megpróbálják az érintettek tudomására hozni az elkövetkező eseményeket. Ezt az elképzelést az is alátámasztani látszik, hogy a híd összeomlását követően többé nem látták a Molyembert Point Pleasant-ben.

A városban azonban minden évben Molyember-fesztivált tartanak valamint egy a lényt ábrázoló szobrot is emeltek a történtek emlékére.

Mi a Molyember?

Az évek során a legkülönbözőbb kutatók, kíváncsi laikusok próbáltak rájönni, mi is a Molyember valójában. A teóriák rendkívül sokfélék kezdve a tévesen azonosított bagolyoktól, darvaktól egészen a híd csücskére akadt szemeteszsákig.

A Molyember leírása rendkívül sokféle. Általában olyan kriptid (Észlelések alapján létezőnek vélt kreatúra, amit azonban természettudományos módszerekkel még nem azonosítottak, létezése tudományosan nem alátámasztott.) melyet emberszerűnek, ám az átlag embernél nagyobb termetűnek írnak le. Jellemzője a vörösen ragyogó szem és a hatalmas szárnyak, némely esetben a fej hiányzik, szemei a mellkasában helyezkednek el.

A Molyember – Mothman elnevezés a Batman című tv-s sorozatból fakad.

Legutóbb Japánban észlelték ezt a lényt, éppen a borzalmas következményekkel járó földrengés előtt.

Marcus Pules üzleti úton volt Japánban, amikor találkozott egyik legjobb barátjával, aki angol nyelvet tanított az egyik helyi iskolában. A férfi ragaszkodott ahhoz, hogy Pules a tervezettnél tovább maradjon az országban, már csak azért is, hogy jobb betekintést kapjon a helyi kultúrába. Néhány szeminárium-látogatással töltött nap után úgy döntöttek, elmennek a belvárosba, és belevetik magukat a helyi életbe. Az éjszakai program után le akartak menni a tengerpartra, hogy megnézzék a hullámokat, ahogy a holdfényben ragyognak.

Amikor elérték az erőmű környékét, egy fémtartályra lettek figyelmesek, melybe több millió liter víz érkezik. Az erőmű által termelt hő felmelegíti a vizet, ezt hűteni és rendszeresen cserélni kell. A hő azonban nem csak a víz, hanem a levegő hőmérsékletét is megváltoztatja, melynek köszönhetően helyi mikroklímát alakít ki.

Miközben Marcus barátja magyarázott, hirtelen mindketten erős susogást hallottak. Először arra gondoltak, hogy talán a hullámok kelthetik, miközben partot érnek. Azonban amikor a második hang mellé egy fülsüketítő üvöltés is párosult, mindkettőjüknek borsózni kezdett a háta. Körbenéztek, hogy mi lehet a hang forrása, ám hamarosan ismét hallani lehetett az üvöltést. Ez a hang olyasféle volt, mint amikor egy autóbusz hirtelen lefékez: éles és erőteljes. Amikor újra körbenéztek, az erőmű felett megláttak valamit. Az erőmű és a Hold fényében sikerült kivenniük egy alakzatot. Abból a távolságból, ahol ők álltak, fekete színűnek látszott és hatalmas méretű volt. Az épületegyüttes egyik részének a tetején ült. Körülbelül öt másodperc után szétnyitotta hatalmas, fekete szárnyait, és ezt követően a lény repülni kezdett, majd 4-5 alkalommal meg is kerülte az atomerőmű épületét. Néha lassított, néha felgyorsított, de határozottan a reaktorok voltak az általa megtett kör középpontjában.

A lény később feléjük vette az irányt. Pules és barátja csak meredten nézte a teremtményt, melynek vörösesen izzó szemei voltak. Valószínűleg tudta, hogy figyelik őt, de nem zavartatta magát. Ugyanakkor a félelem teljesen átjárta mindkét szemtanút.

A rejtélyes alak, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is repült a város felé, beleolvadva a sötét éjszakába, majd ismét csend lett. Mobiltelefonnal történő képkészítésnek semmi értelme nem lett volna, mert túl sötét volt. Talán egy nagy, ismeretlen madárral találkoztak? Abban mindketten egyetértettek, hogy madarat láttak, amit talán a fények összjátéka tehetett olyan naggyá. Csaknem egész éjszakán át találgattak. Még két napig élvezték egymás társaságát, aztán Marcus búcsút vett barátjától a repülőtéren, és hazaindult.

Egy hét után azonban Marcus barátja is elhagyta Japánt, és családi okok miatt az USA-ba ment. Mindketten meg voltak győződve arról, hogy optikai csalódás történt – egészen addig, amíg nem értesültek a katasztrófáról. Amikor Marcus kapott egy telefonhívást barátjától, hogy kapcsolja be a tévét, teljesen megdöbbent. Épp egy tudósítás ment, méghozzá pontosan onnan, ahol Marcus barátja dolgozott: Okuma városa mellől. E napon érkeztek meg az első hírek a Fukushima Daiichi erőműben történt robbanásról. Az általuk látott lény egy molyember lett volna, amelynek feltűnése előre jelezte a katasztrófát? Valószínűleg egyikük sem felejti el sohasem a különös élményt.

Boszorkányok

 Első elképzelés:


  A magyar néphit egyik főhőse a boszorkány.A boszorkány tehát eredetileg olyan lény volt, aki a babonáshitszerint rátelepszik az alvó ember mellére, megnyomja, és ezzel kínzó álmokat idéz elő. Ez a jelentés megmaradt a lidérc fogalmában (lidércnyomás).Nélkülük a hazai babonavilág elképzelhetetlen lenne.A magyar néphit szerint a boszorkányok nem lehetnek jók, mindig negatívak. Mind fehérmájúak, felismerhetőek szúrós szemükről, a férfi boszorkánymesterek összenőtt szemöldökükről, szellemes beszédükről. Persze a gyanú önmagában kevés. Bizonyosságot kell szerezni, hogy felléphessenek ellenük, mert sok rosszat tesznek csupán bosszantásból, szórakozásból. A boszorkányok szombaton a legingerlékenyebbek, ilyenkor fellökik az embert – noha a közelben nincs senki –, vagy úgy belecsípnek, hogy sohasem felejti el. 

A boszorkány formái:A boszorkány általában nő (néha férfi), ezen belül lehet rosszlelkű menyecske, leány, falu szélén magányosan élő öregasszony – kiváltképp, ha bába –, vagy lehet az utcán átszaladó girhes fekete macska.Boszorkányvolta már kívülről látszik. Vagy túl ronda, vagy túl szép (bűbájos boszorka). Megjelenhetnek a boszorkányok bogarak képében is. 

Jelleme:Az emberek kérhetik a segítségét bajban, szülésnél, gyógyításnál, vagy más boszorkányok rontása ellen. Az ő tanácsait követik, ha bűnös vágyakat táplálnak lelkükben vagy szerelmi varázslatoknál. Közben állandóan tartanak, sőt félnek tőle, szüntelenül védekeznek ellene. Minden gyanús praktikát neki tulajdonítanak.

Boszorkánnyá válás:A hit szerint főboszorkánnyá az válhat, akinek legalább 15-20 évre visszamenőlegesen "rossz élete" van, és kiképzett legalább 3 tanítványt. A boszorkányok nyilvántartását a boszorkánymester végzi. A könyvébe minden boszorkány neve bele van írva, s akinek a nevét olvassa, annak meg kell jelennie előtte. A mester magával viszi az újdonsült boszorkányt a boszorkányszombatra. Itt beavatáson vesz részt. Kereszteletlen gyerek húsát és vérét kell fogyasztania, majd a tagok fajtalankodnak egymással. Ezek után magán viseli az ördög jelét, általában láthatatlan testrészen, pl. a szemérmén. Ez a hely ettől kezdve érzéketlen az érintésre. 

Tényleg az?Hogyan szerezhetünk hát bizonyosságot arról, hogy az illető boszorkány vagy sem? A próbák felettébb veszedelmesek, az eredményről nem szabad senkinek sem beszélni, mert ez a boszorkányok haragját vívja ki, s aki beszél, annak megkötik a nyelvét.Hogy boszorkány-e az előttünk járó ember, azt megtudhatjuk úgy, ha fordítva a nyomába lépünk. Ha valóban az, akkor megérzi a rontást, visszafordul, és ujjával megfenyeget.Bonyolult, de hatásos módszer, ha a boszorkány után ered az ember, és lépteit számolva a kilencedikbe egy gombostűt szúr. Ilyenkor, ha tényleg az, moccanni sem bír, amíg a tűt onnan ki nem húzzák.A boszorkánynak vagy több, vagy kevesebb a súlya, mint látszik. Kevesebb akkor, ha a lelkét már eladta. A boszorkány nem bírja sem a tüzet, sem a vizet. Többnyire olyanokra vet rontást, akik valamilyen átmeneti rítusban vannak, pl. ha valaki menyasszony, vőlegény, keresztelés előtt áll, stb.

Második elképzelés:

A szakirodalom szerint a boszorkány az a férfi vagy nő, aki az ördög segítségével az emberi életben, egészségben vagy vagyonban képes kárt tenni bűbájosság vagy varázslat által. A magyarországi boszorkányság korai történetét csak utalásokból lehet valamennyire rekonstruálni, ebben Szent István és Kálmán király törvényei nyújtanak támpontot.

Az első magyarországi boszorkányperek a 13-14. századi Zágrábból valók, 1526 előttről pedig 12 boszorkánypert sikerült kikutatni, ebből kettő soproni kötődésű. Az egyikben Hunger Mátyás meggyesi jobbágy azzal fenyegette meg faluját, hogy felgyújtja és a virágzó szőlőkre jégesőt küld. (A boráról híres vidék lakói természetesen nem hagyhatták annyiban a kijelentést.) Az ítéletek ekkor számkivetéssel végződtek.

1528-29-ben újra hosszadalmas boszorkányperek borzolták a soproni közvéleményt. A vallomások betekintést engednek az ilyen jellegű procedúrák természetrajzába: a megvádolt nők egyike például varangyos béka elásásával tett több embert is beteggé. A bíró alapos munkát végzett, személyes járt utána az elhangzottaknak. A nőket végül kaució (óvadék) ellenében szabadon bocsátották.

A kedélyek azonban nem nyugodtak le. Erre utal, hogy egy évvel későbbBernát, a városi tehénpásztor ellen indítottak eljárást. Vallomásában Bernát beismerte, hogy a boszorkányművészetet az egyik előző évben vádolt asszonytól tanulta. A vádpontok egyre sokasodtak: ellenségeinek csordáira bosszúból farkasokat küldött, varázsszert ásott az egyik tanácsos majorjának kapuja alá, a tehéntej bőségét elősegítő kotyvalékot adott el különböző asszonyoknak. A vádak szinte teljesen hasonlóak voltak, mint 1528-ban, a szerencsétlen pásztort mégis halálra ítélték, és az ítéletet máglyán végre is hajtották. A városi tanács valószínűleg egy közmegvetésnek "örvendő" személlyel akart példát statuálni. 

Olykor a családi perpatvarok is visszafelé sültek el. Hans Gerlborbélymester például azzal fenyegette meg feleségét, hogy ha nem költözik el vele a városból, úgy „Vörös Péterrel tíz lovon fog a városban megjelenni, és kényszeríteni fogja őt is és a várost is akaratának teljesítésére”. Szavainak alátámasztása végett két macskát lefejezett. A borbély börtönbe került, ahonnan csak felesége hosszas könyörgésére engedték ki. (Ezek szerint ekkor már megenyhült a hitves.) 

1548-ban Rákos Péterné, Ilona asszony fejezte be máglyán az életét. Az ítélet egy súlyos bűncselekményre vezethető vissza, melynek során a városi konyhát üzemeltető Krainer Sebestyén és háza népe (állapotos felesége és két szolgája) gyilkosság áldozata lett. Az elfogott bűnözök tettek terhelő vallomást Ilonára, akiről hamar kiderült orgazda és felbujtó volta. Ráadásul az asszony mindegyik gonosztevőt egy bársonyból készült kis zacskóval is ellátta, benne összebogozott cérnával. Ilona azzal bíztatta őket, hogy a zacskó megvédi őket a fegyverektől és még fogságba esés ellen is hatásos. A kihallgatás során a boszorkány minden egyéb praktikájára fény derült.

A tanulmány további izgalmas perekkel is megismerteti az olvasókat, és az érdeklődő megtudhatja, hogy a 16. századi Sopronban "csak" három embert ítéltek halálra. Az összes többi vádlottat életben hagyták, igaz, hogy többeket száműztek a városból. A bíróság sokszor helyesen mérlegelt, az asszonyi pletykálkodásként indult eseteket rágalmazási perként kezelte.

Harmadik elképzelés:

A boszorkány (másképpen boszorka) a néphit szerint olyan nő, aki természetfeletti, démoni képességekkel rendelkezik, és rosszat, betegséget, pusztulást hoz. A hasonló feltételezett képességekkel rendelkező férfiakat boszorkánymesternek nevezték.

A modern korban a boszorkány fogalom gyakran pozitív értelemben használatos és a női nem ügyességét, illetve okosságát jellemzi – de negatív értelemben is előfordul, gonosz módon viselkedő vagy intrikus nők szidalmazására.

Magyarországon a boszorkány a népmesék rosszindulatú, emberfeletti hatalmú, idős asszonyalakjainak gyűjtőneve, aminek alakja gyakran összefonódik a vasorrú bábáéval.

A magyar nyelv boszorkányokkal kapcsolatos kifejezései igen gazdagok és változatosak. Írott forrásaink többek között a Magyarországon tartott boszorkányperek iratai és dokumentációi.

A boszorkány tehát eredetileg olyan lény volt, aki a babonás hit szerint rátelepszik az alvó ember mellére, megnyomja, és ezzel kínzó álmokat idéz elő. Ez a jelentés megmaradt a lidérc fogalmában (lidércnyomás). A boszorkány szó játékos, becéző formái a boszorka és aboszi.

A boszorkányok egyik elnevezése a magyar nyelvi tájakon a bűvös-bájos,bű-bájos volt, tevékenykedése pedig a bűvölés-bájolás. Értelemszerűen e szavak jelentése a gonosszal, a romlottal kapcsolódott össze. Az érdekesség ebben az esetben a bű és a báj gyökérszavak jelentése, eredete és kapcsolata a boszorkánnyal. Ezek ugyanis az ótörök báj szóból erednek, ami nem mást jelent, mint „köteléket”, „szalagot”, „bilincset”. A magyar „báj”, „bájos” szavak jelentéséből azután az idők folyamán kikopott a pejoratív jelentés és csupán a „lebilincselő”, „mozdulatlanná tevő” átvitt értelmük maradt meg, a jelentésben mélyen elbújva. A szó eredeti jelentését legjobban a boszorkány jelentésűbűbájos (vagyis „igéző”, „rabul ejtő” személy) őrizte meg. A kötés-oldás rítusa kapcsán erre még visszatérünk.

A bű szóval székely mondásokban találkozhatunk miszerint a "Bűnél is bűvebb" vagy "bű szerzet". Ezek rondaságot kifejező mondások, ebből tudhatjuk, hogy a bű szó jelentése fertelmes, borzalmas.

A boszorkányokat nevezték még varázslónak, embervesztőnek ésördöngösnek. A varázs szó viszont a szláv vraľtli-ból ered amihez az árt, megigéz, jósol jelentések kapcsolódnak. Értelemszerű, hogy az átvett jövevényszavak valamit megőriztek eredeti jelentéseikből, hiszen a magyar varázsló tevékenységéhez ezek a fogalmak kapcsolódnak.

Mivel a boszorkányok egyértelműen hitetlenek, illetve lepaktáltak a gonosszal használták rájuk a hamis hitű, kanca hitű, illetve lüdérces kifejezést is. Alüdérc, lúdvérc vagy ismertebb nevén a lidérc a magyar népi hiedelemvilág egyik igen érdekes tagja, egyfajta "nyomó" démon. Innen ered a lidércnyomás kifejezésünk is. A népi babona egy másfajta nyomó démont is ismert, ez volt a mora/nora démon (lásd még: vámpír).

Hívták a boszorkányokat tudálékosnak, tudományosnak is. Nyilván ördögtől kapott gonosz tudásukra utalva ezzel.

A boszorkányos rontásra használt egyik leggyakoribb kifejezés az igézés volt. Ez az ige a krisztusi ige ördögi ellentéte mellyel az egyszerű népnek ártani lehet. Az igével, azaz szóval járó hatalom azonban ősibb mint a kereszténység, nemcsoda, hogy Isten szóval teremtette a világot és az ősi népeknél a kimondott szónak hihetetlen jelentőséget tulajdonítottak. A szó a lélekből ered és annak ereje van. Épp ezért nem véletlenül beszélünk igéző szempárról, hiszen a szem a lélek tükre és a boszorkányok egyik legveszélyesebb fegyverének éppen rossz, rontó szemüket tartották. Több boszorkányperes forrásból tudjuk, hogy a boszorkánysággal megvádoltnak hátat kellett fordítania a bíróságnak nehogy szemmel verje őket.

Az igézés ellentéte az olvasás vagy ráolvasás volt. A ráolvasással jó dolgokat kívántak egymásnak és az embereknek mintegy a krisztusi igét ráolvasták a betegre, hogy meggyógyuljon vagy "teleolvasták a tejesbödönöket." tejjel.

A gonosz boszorkányi tettek másik szava a tétemény, csinálmány ami azördögi, boszorkányos tétemény vagy csinálmány jelzős szerkezetekből vált le/alakult ki. Például; "ez a leány nekem megtette" jelentése a; boszorkányos praktikákkal magába bolondított engem; volt. Székelyföldön a csinálmány volt használatos; "ördögi csinálmánnyal megtévesztette" vagy "egy öreg asszony csinált meg neki, hogy gyermeke ne legyen."

A boszorkány egy másik gonosz praktikája a kötés. Miszerint az ördöggel cimboráló gonosz egy csomót készít mindenféle anyagból (fontos eleme a só [sóban van]) és azt a megátkozni kívánt személy közelében helyezi el. Ezzel maga a rontás megköttetett és csupán a maga a kötő oldhatja fel. Az oldás-kötés rítusa szintén nem a 15. század találmánya akárcsak az igézés. Már az ónémetek ismerték és használták ezt a mágikus formulát. Maga a „bájolás”, „elbájolni” szavak azt jelentik, hogy megkötni hiszen a török báj szóból származnak.

Így a például a bájital szavunk rögtön értelmet nyer hiszen ez az ital egy személyt valakihez kötő, megkötő voltára hivatkozik (szerelmi bájital).Magyarországon a boszorkányok állandó jelzője volt az „oldó-kötő” kifejezés, annyira, hogy egyedül itt hívták latinul a boszorkányokat ligantesnek azaz kötőnek. A megkötés jelentésköre a 16. században bővült ki annyira, hogy mindenféle boszorkánykodás megjelölésére használták. Széles magyarországi használata miatt számos kifejezésünkben volt használatos és használatos még ma is mint például;

1.             Meg van kötve a kezem: jelentése, hogy bizonyos dolgokban nem tehetek semmit. A boszorkányi kötésből származására egy kolozsvári boszorkányper irata tesz tanúbizonyságot miszerint: "Te Erdély Gáspár olyan boszorkány az anyád (anyósod), hogy neked kezedet megkötötte, hogy leányát meg ne verhesd soha míg élsz.

2.             Majd megkötöm a nyelvedet: azaz majd elhallgattatlak. Oka, hogy a hiedelem szerint a kötés némaságot hozhat az emberre.

3.             Megkötődött a ló: Ez a kifejezés a székelységben járja, jelentése, hogy úgy megbűvölte valaki, hogy nem bír mozdulni. Ebből származik amegköti magát szólásunk.

4.             Ráköti magát valakire: Ezt olyan lányra mondták, aki el akarta magát vetetni valakivel. Magyarázata, hogy a boszorkányokkal kapcsolatos leggyakoribb vád a szerelmi rontás vádja volt. Bájitallal azazboszorkányos kötéssel vették rá a férfiakat a házasságtörésre.

5.             Szemét megkötni: A hamis tanításoktól való elvakítást jelentette. De a szemet nem bekötik hanem megkötik így nem tudja elválasztani a rosszat a hasznostól.

6.             A kötés egyéb kifejezései: leányt elkötni, hogy ne legyen férje. Esőt ellopni, elkötni.

A kötés feloldására meg kellett ereszteni a kötést vagy a téteményt, azaz meg kellett oldani. Az oldás/tágítás szavak mind a rontások feloldását jelentették, a betegségtől való megszabadulást. A tágít szó mai értelmében elveszítette az enyhítés, feloldás jelentéskörét inkább a nem tágítjelentéskörben használjuk.

A boszorkányok hatalma erősebben érvényesült azokon az embereken, akiknek megszerezték egy vagy több ruhadarabját. Ebben az esetben a tárgyat megfőzték, így érték el a kívánt hatást az alanyon. Ide kapcsolódik, hogy a bűbájos rontás áldozatára mondták azt is, hogy a boszorkány megette. Mondhatni akit előbb megfőztek, utána megették. A megevés és a babonával megront kifejezések amiatt a néphit miatt kapcsolódtak össze miszerint a boszorkányok megölik és megeszik az embereket. Ez a hit a boszorkányüldözés korszakára átalakult metaforikus orgiákká, az ördöggel a főszerepben, ahol az embereket csupán színleg ölik és eszik meg, azonban a megölt és megevett áldozatok később megbetegszenek és elpusztulnak.

A boszorkányoknak igen széleskörű kapcsolatuk volt a babbal, füvekkel, kígyókkal, békákkal. A megfüvelés kijelentés boszorkányos cselekedetre utalt, mely "füveket használ ártatlan sziveknek megbájolására." A nyugati boszorkányok a kígyókat, békákat és egyéb csúszó-mászó állatokat hasonlóan a füvekhez kotyvalélok, mérgek elkészítéséhez használták. Magyarországon a boszorkányok megfőzték és megették ezeket az állatokat. Így a kígyót-békát kiált rá mondásunk valójában a boszorkánysággal való megvádolást jelentette a középkorban. A rákiált önmagában pedig szintén gyakran használt kifejezése volt ugyanennek. A babvetéssel némaságot és vakságot lehetett okozni az áldozatnak.

A fejés motívuma is felmerül a boszorkányokkal kapcsolatban miszerint a boszorkányok meg tudták csapolni a különböző növényeket, hogy lét fakasszanak belőlük, például "csapra verték a szőlőtőkét", vagy "megfejték az ágost" (ágat).

Akire ördögöt kiáltottak azt A váddal illették. Hiszen a boszorkányok az ördög szeretői, leszármazottai, gyakran mindkettő egyszerre, és így "az ördög ágyában született"- hangzik el a szidalom mely szintén boszorkányvád. Ide kapcsolódik az ördögadta kifejezés is.

Szintén a boszorkányhoz kapcsolódik az ebadta és a kutya teremtettekifejezés is. A néphiedelem szerint ugyanis a boszorkány sokszor kutyává változik, így gyakran a boszorkányokat ebeknek is hívják a perekben. Talán ezért van, hogy a szász forrásokban a boszorkányokat Hundsart-nak,kutyafajzatnak nevezik. Mivel az adta, teremtette szavakhoz ilyen gonosz dolog kapcsolódott szigorúan tiltották az ezekkel a szavakkal való káromkodást. Még a kutyatémához kapcsolódik, hogy eljutni ezekre aszabbatokra (ördögi orgiákra) nem volt egyszerű hiszen be kellett kenekedni mindenféle zsírral, hájjal példának okáért kutyahájjal. A "kutyazsírral kenekszik" rossz embert jelentett Kiskunhalas környékén, egyéb vidékeken pedig a "kutyazsírral van megkenve" szólást a zsugori, ravasz emberre használták és használjuk ma is, mint minden hájjal megkent alak, azaz aki ért mindenféle huncutsághoz, gonoszsághoz. A boszorkányok piszkafán, vasvillán, pemetén, emberen(!) vagy azsagon jártak. Az azsag szó jelentését ma már nem ismerjük, de arra az emberre használták, aki az útját váratlanul gyorsan megjárta. Az emberen való lovaglás a lóvá tevés (megkötés?) motívuma. Elbolondít, levesz a lábáról, akarata alá hajt, ezekben a kifejezésekben az asszony hajtja uralma alá a férfit.

A boszorkány nemcsak kutyává, hanem farkassá is át tudott alakulni. Az embertársai jószágát farkas képében pusztító boszorkányt küldött farkasnak hívták. A német mondákban igen élénken él a farkasembermítosza és hozzánk is onnan jött át. A küldött farkas elnevezés azért lehet, mert vagy az ördög küldi az emberiségre vagy a haragos ember a másik jószágára.

A küldött ördög külön eset. A boszorkány gyakorlatilag kap egy külön, saját kisebb ördögöt akivel szerződést köt és ez az ördög a továbbiakban segíteni fogja. A göcseji fődi ördög inkább egy kisebb koboldra vagy manóra hasonlít, mint ördögre. Segédkezik a házimunkában, vigyáz az állatokra, satöbbi. Az ilyen ördöggel bíró emberre mondták, hogy ördöge van. Manapság a szerencsés emberé e megtisztelő cím, hogy ördöge van, tehát boszorkány.

A boszorkányokhoz több országban is számos monda, hagyomány kötődik. Aboszorkányszombaton a hagyomány szerint (általában május 1-jén) a boszorkányok az ördögökkel találkoznak, német és magyar hiedelmek szerint gyakran hegytetőn (mint pl. a budai Gellért-hegyen), ez a Walpurgis-éj.

A boszorkány vagy a vasorrú bába a népmesék és egyéb mesék gyakori szereplője.

Az egyik klasszikus Grimm-mese, a Jancsi és Juliska több generáció gyermekeit ijesztgető alakja a vasorrú bába tehát boszorkány. Az Óz, a csodák csodája című filmben a szokásos gonosz boszorkány mellett szerepel a jó boszorkány is.

A boszorkány alapvető „tartozéka” a seprű: egy igazi gonosz boszorkány el sem képzelhető varázserejű seprű nélkül, melyen ülve repül (például az ördögökkel és többi boszorkánnyal tartott gyűlésre).

Harry Potter a róla szóló könyvek szerint az ún. Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába jár, ahol a „boszorkány” a varázsló női megfelelője.

Egy másik, amerikai sikersorozat is feldolgozta, illetve átültette a boszorkánylétet a modern, XX. XXI. századi világba. A Bűbájos Boszorkák (Charmed) néven elhíresült sorozat, egy legendásan nagyhatalmú boszorkánycsalád mindennapjait mutatta be.

Terry Pratchett Korongvilág regénysorozatában is visszatérő szereplők a boszorkányok.