Wendigo

Wendigo
,,A Weendigo betegesen sovány volt, szikkadt bőre szorosan tapadt a csontjaira. Az arcszíne a halál hamuszürkéje és a szemei mélyen lapultak üregeikben. A Weendigo úgy festett, mint egy csontváz, ami épp most kelt ki a sírból. Az ajkai cafatosak és véresek. A Weendigo a hús rothadásából kelő megtestesült tisztátalanság és nyomorúság."

Bár közel ötven különféle megnevezését ismerjük (Windigo, Weendigo, Wheetigo, Windago, Windiga, Witiko, Windikouk, Wittikka, ween dagoh ), kijelenthetjük, hogy ezek mind ugyanazon lényt takarják.

Mi a Wendigo valójában?
 
 A Wendigo nagy szellemi erővel bíró, ám gonosz természetefeletti lény (manitou). Az Észak Amerikában és Kanadában élő Algokin indiánok hitvilágának részét képezi. Olyan lény mely egykoron ember volt, ám a kapzsiság és az önzés hatására elveszítette uralmát maga felett, önkontroll hiányában pedig képtelen elérni a kielégülés állapotát. Ezért a Wendigok állandóan éhessek s még a gyilkolás sem képes őket kielégíteni. Wendigová válhat egy ember akkor is, ha egy sámán megátkozza vagy álmában megszállja egy Wendigo szelleme. A Wendigo mítosz erős hatással bírt azon törzsek életében melyek kultúrájának részét képezte, jelentős szerepe volt a mérsékletes életmód betartásában. Minden, a Wendigo-mítoszt is magába foglaló kultúra osztja a nézetet, miszerint egy ember akkor is átváltozhat, ha részt vesz kannibalizmusban. Ilyen eset leginkább olyan helyzetben fordulhatott elő, mikor egy adott személy olyan szituációban, krízishelyzetben találta magát, mikor az éhezés okán rákényszerült a kannibalizmusra. Az átváltozást vagyis a kannibalista tettet követően az adott ember Wendigová változik és folyamatos késztetést érez az emberi hús fogyasztására. Egyes indián törzsek szerint egy Wendigo minden egyes elfogyasztott áldozatával arányosan nagyobb és nagyobb lesz, így sosem lakhat jól, ezért szinte állandóan éhezik. Más források a Wendigot a következő módon írják le: ,, a lény erősebb, mint egy medve, magasabb hat méternél is, úgy fest, mint egy járkáló holttest, a szaga, akár a rothadó hús. Gyorsabban fut bármely emberi lénynél, hosszú, lebegő haja mögötte száll, néha tüzet lehelhet, míg a szíve jégből van. Bár tud beszélni de leginkább csak sziszeg, vagy üvölt. A jeges szelekkel repül és jár a vízen, anélkül, hogy elsüllyedne."

A Windigo-pszichózis

A „Wendigo-pszihózis”, vagy a „Witiko-pszihózist olyan mentális betegség, melynek tünetei kultúrális hatások nyomán jelentkeznek. Feltűnését különböző észak amerikai indián csoportoknál jegyezték fel. A pszichózis, melyet a modern tudomány a paranoia egyik formájaként jegyez le, általában olyan családoknál jelentkezett, melyek a nagy téli havazások idején elszigetelődtek a külvilágtól, képtelenek voltak élelmiszerhez jutni, s így éheztek. Kanadában főként a Nagy-tavak környékén jegyeztek fel ilyen eseteket.


Tünetei:

étvágytalanság, émelygés, hányás, letargia. A későbbiekben agresszió, erőszakos viselkedés. Az ebben a betegségben szenvedők a környezetükben lévőkent inkább tekintik élelemforrásnak, mintsem személynek, s ez egyre inkább fokozódik, mígnem az illető gyilkosságra végső esetben (bár a betegség jellemző tünete az ettől való kóros rettegés) kannibalizmusra vetemedik. A Windigo - pszichózissal kapcsolatos egyik leghirhedtebb történet (Elég nyomasztó, talán, mert bizonyítottan megtörtént. Ezért csak akkor olvasd, ha elbírod az ilyesmit.) 1879 tavaszán egy Swift Runner nevű albertai prémvadász egymagában sétált be St. Albert beli katolikus misszióba, állítva, hogy családjának tagjai mind elhunytak a hosszú, kemény tél során. A helyi pap azonban kételkedni kezdett a férfi szavában, aki bő 90 kg-ot nyomott és fizikálisan egyáltalán nem tűnt megviseltnek, ugyanakkor rémálmok gyötörték, ordítva ébredt az éjszaka közepén. Mikor az atya rákérdezett, Runner azt mondta, úgy érzi megszállta őt álmában egy Wendigo szelleme, ám ennél többet nem közölt. A misszió azonban jelentette kétségeit a Fort Saskatchewan-i rendőrségnek, akik visszakísérték Runnert ő és családja egykori táborhelyéhez az Edmontonhoz közlei erdő szélére. Ám a táborhoz érve megrázó felfedezést tettek. A területet csontok borítottak, köztük emberi hús, vér és hajmaradványok hevertek. Némely nagyobb csontot formára faragták és a velőt kiszívták belőlük. Runner végül bevallotta, hogy egyes családtagjait agyonlőtte, másokat feldarabolt egy baltával egyik lányát pedig egy övvel fojtotta meg. Azt is bevallotta, hogy egyik fiának testéből még azelőtt evett, mielőtt a gyermek meghalt volna. Runnnert Fort Saskatchewanban kötél általi halálra ítélték. Kivégzése előtt a következőket mondta Hippolyte Leduc atyának:

,, I am the least of men and do not merit even being called a man."
,, A legkevésbé ember vagyok, és nem érdemlem, hogy embernek nevezzenek."

Swift Runnnert sokan sok mindennek gondolják és nevezik. Főként azért, mert az alig 40 km-re lévő Hudson Bay Compay postahivatal rendelkezett élelmiszer segéllyel, melyhez lehetőségük lett volna hozzájutni. Mielőtt egyszerűen gyilkosnak neveznénk, gondoljunk bele, valójában egy szörnyű mentális betegség volt az, ami a férfit a tette elkövetésére késztette.