Sucuriju, az óriás anakonda

Két óriáskígyó vetekszik a legnagyobb kígyó címéért, a kockás piton (Python reticulatus) és a zöld anakonda (Eunectes murinus). A tudomány döntetlent hirdetett, hiszen az eddigi hitelesített adatok alapján a leghosszabb az ázsiai pitonfaj, a legnagyobb tömegű pedig a nem sokkal rövidebb anakonda. A hivatalos Guinness-rekordot egy 1912-ben lőtt kockás piton tartja a 10 méterével. 2003-ban lábra kapott egy hír, hogy egy meglehetősen primitív indonéz állatkertben (Curugsewu falu, Jáva szigete) egy Szumátrán fogott óriást mutatnak be a közönségnek, amely 14,85 m hosszú és 447 kg súlyú. Újabb mérések azonban azt sejtetik, valami probléma lehetett a mértékegységekkel, mert az állat csak 6,4 méteresnek bizonyult.

Azonban, ha igaznak bizonyul is ez a hír, még ez a hatalmas piton is messze elmarad azoktól a hatalmas anakondáktól, amelyekről a rémtörténetek regélnek Amazóniában. A helyiek óriás sucurijunak nevezik az anakondára emlékeztető, de annál nagyobb kígyót.

Az első európai felfedezők, spanyolok és portugálok nem különleges állatokat kerestek a végeláthatatlan esőerdőkben, hanem a legendás Eldorádót. Azonban csak az előbbiekre bukkantak, köztük egy általuk matora-nak, vagyis bikaevőnek nevezett óriás kígyó hírével tértek vissza, amely 25 méter hosszúra is megnő.

George Gardner 1846-ban, Brazília belsejében talált egy döglött óriáskígyót, amelyet 10 méter hosszúnak mért. Ez nem tűnik lehetetlennek, bár azóta sem hitelesítettek ekkora anakondát.

A fantáziadús történeteivel magának kétes hírnevet szerző Pery Fawcett őrnagy 1907-ben találkozott egy hatalmas anakondával az Amazonason, a Rio Negro torkolata közelében. A szerinte 19 méter hosszú kígyót meg is lőtte, mikor az a partra igyekezett mászni. Az őrnagy hallott már az általa látottnál nagyobb példányokról is, például egy 24 méteres egyedről, amelyet a Rio Paraguaynál ejtettek el – állítólag.

1920-as években Victor Heinz atya látott hatalmas, kb. 25 méteres anakonda szerű kígyót Obidos közelében. Később még egyszer látta a kígyót, amely majdnem felborította a motoros bárkáját a Rio Piaba-n.

1923-ban F.W. Up de Graff látott a kenuja alatt a vízben egy óriáskígyót, amelynek hosszát 15 méteresre becsülte.

1933-as években a brazil-kolumbiai határbizottság egy 30 méteres egyedről számolt be, amelyet géppuskával lőttek agyon, majd le is fotózták. A közel 7 méteres fejét is csak négyen tudták megemelni.

1944-ben egy 11,5 méteres anakondát lőttek az Orinoco partján. A geológiai expedíció résztvevői otthagyták a döglöttnek vélt állatot, és mire visszatértek, annak hűlt helyét találták. Az adat hitelességét ezért vitatják, bár a mérőeszközök itt biztos pontosak voltak.

1947-ben Serge Bonacase számolt be a sucurijuval való találkozásáról. Húszan is látták a szerinte 21 méteres kígyót, amelyre össztüzet nyitottak, „eredmény” nélkül.

A pernambuco-i (Brazília) Diario napilap 1948. január 24. számában közölt le egy fényképet, a következő főcím alatt: „Az anakonda súlya 5 tonna volt”. A fotón meszticek által fogott óriás anakonda látható. A kígyót akkor fogtak el, mikor éppen egy fél bikát emésztett a folyóparton. A helyiek a nyakánál fogva kikötötték, úgy vontatták le Manausba. A fényképet készítő banktisztviselő lemérte: az állat 40 méter, átmérője 80 cm volt!

Négy hónappal később a riói Noite Illustrada közült egy fotót egy óriáskígyóról, amelyet a katonák ejtettek el géppisztollyal a Dyapock folyóban, és 35 méteres volt.

A herpetológusok azonban egyik fotót sem fogadták el bizonyítékként, szerintük csak „normál nagy” méretű anakondák láthatók azokon. A kétkedésük nem véletlen, hiszen a fotókon nem látszik olyan tárgy, objektum, amelyekhez viszonyítani lehetne a kígyók hosszát.

Raymond Maufray 1949-es naplójában egy 23 méteres kígyó elejtése szerepel a chavantes indiánok földjén. 1954-ben a brazil hadsereg járőre állítólag 37 méteres példányt lőtt agyon.

Jeremy Wade 1995-ben számolt be Dorgival Sabino történetéről, aki Manaus városában, a Rio Negro partján látta az óriás anakondát, amely 20 méteres volt, rendkívül hosszú fogakkal és szarvakkal rendelkezett. Amarilho Vincente de Oliveira a Rio Purus mentén szintén látott egy szarvakkal rendelkező óriáskígyót, 1977-ben. Wade kutatása során felkereste az említett területet, de további szemtanúkon kívül nem talált semmit. Egy halász testvérpár látott egy kígyót úszni a folyóban, úgy, hogy a feje fél méterre is kiemelkedett a vízből. Később az egyikük talált is egy koponyát és bordákat, amelyek alapján Wade 9 méteresre becsülte az állatot. Egy másik helyi egy méteres bordákról számolt be, azonban ez már hatalmas, 45 méteres hüllőt feltételezne…

1995-ben Grace Rebelo dos Santos botanikus júniusban és decemberben vélte úgy, hogy egy-egy óriási kígyóval találkozott, bár magukat az állatokat teljes nagyságukban nem látta.

Nemcsak Dél-Amerikában figyeltek meg óriási kígyókat. A belga Van Lierde őrnagy helikopterrel repült Katanga felett (Kongó vidéke) 1959-ben. Hirtelen egy óriási kígyó emelkedett fel, mintha meg akarná támadni a repülő szerkezetet. A pilóta feljebb emelkedett, és több fotót is készített a szörnyről. Zoológusok is megvizsgálták a fotókat, és arra a megállapításra jutottak, hogy a kígyó 12-15 méter hosszú lehet.

A kétkedők továbbra is az egyértelmű bizonyítékokat hiányolják, se koponya, se bőr nem bizonyította eddig ekkora kígyó létét. A sucurijuban hívők az esőerdők szinte járhatatlan voltára hivatkoznak, ahol egy ekkora állatot lehetetlen preparálni, nemhogy kicipelni. Mindenesetre a New-York-i Zoológiai Társaság már régóta vár arra, hogy az általa felajánlott 5000 dolláros jutalom fejében valaki bemutassa egy 10 méternél hosszabb kígyó bőrét. Eddig még senki sem jelentkezett… Mindenesetre a mítosz tovább él, amelyet most már Hollywood is erősít, két – amúgy elég gyengécskére sikerült – filmmel, az Anakonda 1-2-vel.